A Gary DeMar nézetei körüli vita egy fél éve zajlott le, néhány teológus hirtelen megvádolta (itt), hogy hiperpreterista (teljes-preterista, vagy következetes preterista), azaz másként, hogy tagadja az Úr testi jövőbeli eljövetelét. A vádakat a szintén nagyjából rekonstrukcionista (domínium teológiai) Andrew Sandlin hozta föl, és szerzett közreműködő teológustársakat (többek között James White-ot), akikkel együtt aláírtak egy vádiratot, amelyben felszólítják DeMart, hogy azonnal valljon színt egyértelműen, hogy nem preterista, és ugyanott hivatkoznak ókori hitvallások tekintélyére – melyek Krisztus testi visszajöveteléről tartalmaznak passzusokat.

DeMar a tetemre hívásra, “beidézésre” nem válaszolt, azonban közzétette néhány kommentjét 1998-ból, melyekből kiderül, hogy már akkor se volt hiperpreterista, csak zavarta az a hozzáállás, hogy a teológustársai csípőből elutasították a hiperpreterista koncepciókat, illetve exegéziseket, mégpedig tekintélyi alapon. Mielőtt ezekre az ismételten közzétett kommentekre rátérnénk, szeretném bizonyítani, hogy DeMar azóta, ’98-óta is több ízben, és határozottan színt vallott amellett, hogy részleges (tehát ortodox típusú) preterista. Még akkor is így van ez, ha nem tekinti kifejezett missziójának, hogy a teljes preterizmusnak nekimenjen (tekintve, hogy exegetikailag nehéz téma, és pl. James White-nak sincs nyilvános vitája a témában).

Erről számos számos helyen meggyőződhetünk, én csak néhány kezem ügyébe került könyvére fogok hivatkozni. Ezek nem antológiák, hanem társszerzőségek. Az első munka a “The Early Church and the End of the World” címre hallgat és DeMar Francis X. Gumerlockkal közösen írták, fejezetenként felváltva. Az alábbi rész Gumerlock fejezete:

A vitában néhány futurista szintén nem különböztette meg egyértelműen a részleges preteristákat és a teljes preteristákat. Csakúgy, mint a “diszpenzacionalista” kifejezés magába foglalja mindenkit, az ultráktól kezdve, akik azt vallják, hogy Miatyánk csak a zsidók számára szól, egészen az olyan progresszív személyekig, akik alig különböznek a szövetségteológusoktól az Izrael/egyház megkülönböztetés tekintetében, így a “preterista” szót is széles körben használják. Leírhat mindenkit, aki enyhe preterista, aki úgy véli, hogy az Olajfák hegyi diskurzus korai részei beteljesedtek Kr. u. 70-ben, és jelenthet teljes preteristát is, aki úgy gondolja, hogy minden bibliai prófécia beteljesült, és tagadja, hogy lesz egy testi feltámadás és Krisztus fizikai visszatérése a világ végén. A vita történelmi szempontjaiban egyértelműen meg kell különböztetni a részleges és a teljes preterizmust, mert a részleges preterizmus és a teljes preterizmus története teljesen más. Amint az e fejezetben látható, az előbbihez, a részleges preterizmushoz hasonló vélemények az ortodox keresztények patrisztikus és középkori kommentárjaiban bővölködnek, ők olyan hívők voltak, akik a Máté 24-ben a próféciák preterista értelmezésével párhuzamosan a liturgiáikban kijelentették, hogy Krisztus “újra eljön megítélni az élőket és a halottakat,” és testük feltámad (Apostoli Hitvallás). Másrészt a teljes preterizmusra emlékeztető vélemények, például Krisztus fizikai visszatérésének és a test feltámadásának tagadása, történelmileg az ortodoxia határain kívül léteztek, gnosztikus és manicheus szektákban. 105-ös lábjegyzet.

forrás: The Early Church and the End of the World – Gary DeMar, Francis X. Gumerlock Ch. 6. The Olivet Discourse in Ancient and Medieval Christianity, by Gumerlock p 104-105, American Vision, 2006

105.:Például a testi feltámadás tagadását megtaláljuk itt: The Gnostic Treatise
on Resurrection from Nag Hammadi, trans. Bentley Layton (Missoula, MT:
Scholars Press, 1979), és lsd. még a Polycarp, Epistle to the
Philippians, 7. ANF 1:34-ben hivatkozott eretnekségeket … Ez bizonyos manicheusok ellen szól, akik szerint az ítélet már megtörtént.

forrás: The Early Church and the End of the World – Gary DeMar Francis X. Gumerlock Ch. 6. The Olivet Discourse in Ancient and Medieval Christianity, by Gumerlock p 104-105, American Vision, 2006

A következő munka a 10 Popular Prophecy Myths Exposed címet viseli, főként Gary írta, de két vendégszerző írta a függelékeket. A második függeléket John R. Rice írta. Ebben olvassuk:

Jézus lehet nem jön még száz évig, ötszáz évig, ezer évig. Az emberek gyakran azt mondják, hogy “ Jézus hamarosan eljön.” Ez a Szentírásból nem tudja bizonyítható. Jézus nem ezt mondta. Jézus azt mondta: “Íme, gyorsan eljövök ” (Jel 22: 7). Tudjuk, hogy Jézus hirtelen jön el. Nem tudjuk, hogy hamar vagy későn jön-e. Nem tudjuk, hogy este vagy éjfélkor jön-e, vagy kakasszóra, vagy reggel, nem tudjuk. Jézus egyértelműen azt mondta, hogy nem szabad tudnunk. Egyszerűen csak várnunk kell. Arra kell számítanunk, hogy ő eljön, hogy álljunk készen az eljövetelére, és hajtsuk végre áldott akaratát az evangélium minden teremtménynek való hirdetésekor, de még az eljövetele hozzávetőleges idejét sem tudjuk, sem a jelenlegi kornak a végét. Ugyanezt az erős tanítást adja elénk a Máté 24: 36-39 is. Itt ismét Jézus egyértelmű kijelentéséről van szó, hogy senki sem ismeri még az eljövetele hozzávetőleges idejét sem.

forrás: Appendix B by Evangelist John R. Rice II. No One Knows Even Approximately When Jesus Will Come; in:
10 Popular Prophecy Myths Exposed THE LAST DAYS MIGHT NOT BE AS NEAR AS YOU THINK, Gary DeMar, American Vision Press, 2010

Ezek után rátérhetünk DeMar ’98-ban közzétett kommentjeire, melyek itt találhatóak. Ezeket értelmetlen lenne szó szerint lefordítani, tekintve, az érvelések kuszák, mert sok mindenre reflektálnak és az ellenoldal kommentjei nincsenek feltüntetve. Így csak a lényeges tartalmat fogjuk kiszedni belőlük, mely által feltesszük a pontot az i-re, hogy Gary saját maga által is bevallottam ortodox preterista, és megjegyzései igenis jogosak (voltak). Sem meg nem változott hirtelen, de igézés alá sem került 2023-ban. Egy 25 évvel későbbi támadás pedig meglehetősen alattomos annak fényében, hogy azóta Sandlinnel számos alkalommal közös eseményeken vett részt, mégsem konfrontálódott vele erről Sandlin.

A kommentek néhány lényeges vonatkozó tartalma:

DeMar felveti, hogy ha az apostolok abban hittek, amit az Apostoli Hitvallást tanít, és amennyiben a parúzia, Krisztus eljövetele megtörtént Kr. u. 70-ben, amint a teljes preteristák tanítják, az esetben az Apostoli Hitvallás nem áll ellentétben a teljes preterizmussal.

Aztán, a Westminsteri Hitvallás a 25:6-ban azt tanítja, hogy a pápa az antikrisztus, a bűn embere, mégis ezt a legtöbb mai református közösség már nem vallja. Tehát ebben az esetben egy történelmi hitvallási részt felülírunk mai hívőként, és pedig nem liberális hívőként. Ezt követően leírja, idézem:

ha következetes preterista lennék (NEM vagyok), akkor azt vallanám, hogy az álláspontom megfelel az AH-nak, mert a WH zsinatokról szóló fejezete alapján, a krédók az apostolok idejétől fogva tévedésbe eshettek. Én a következetes preterista álláspontot exegetikai alapon kérdőjelezem meg. Kértem már exegetikai elemzést következetes preteristáktól az 1Thessz 4ről és az 1Kor 15ről.”

Azt is leírja, hogy a legtöbb szakasz amire a részleges preteristák hivatkoznak a Kr. u. 70-ben történő beteljesedést illetően, ugyanazok a szakaszok, amelyeket mások a második eljövetel igazolására használnak fel. Tehát mi dönti el a kérdést?

A hitvallások tekintélye a témában szerinte azért sem perdöntő, mert az óegyházi hitvallásokban nem találunk meg olyan alapvető tanításokat sem, mint a Sola Scriptura és a Sola Fide. DeMar szerint az óegyházi hitvallásokhoz, mint bűvös menedékhez, nem ér visszavonulni. És emiatt nem gondolja, hogy rossz keresztyén lenne. A kutatást nem spórolhatják meg a hitvallások, és nem kell mindent azonnal érteni vélni.

Mindezekben azt hisszük igaza is van.

Gary DeMar kommentjei saját maga által kigyűjtve itt olvashatóak:

What Gary DeMar Believed and Argued 25 Years Ago! – The American Vision