A Római Katolikus Egyházban nőttem fel. Katolikus neveltetésem magába foglalt ötosztálynyi katolikus iskolát és tinédzserkoromban a ministráns szolgálatot. Az első találkozásom az idegen nyelvekkel a latin volt, ami előfeltétele volt a ministránsi szolgálatnak az 1950-es és 60-as években.

Miután 1973-ban keresztyén lettem, elkezdtem megkérdőjelezni a Biblia alapján bizonyos katolikus tanításokat. A Sola Scriptura – Egyedül a Szentírás – nem pedig a Biblia plusz bármi más volt az, aminek hatására elkezdtem újragondolni azokat a dolgokat, amiket gyerekként tanultam a katolicizmusról. Azokat a tanításokat, amik összhangban voltak a Bibliával, megtartottam. Azokat a tanokat, amelyeket nem lehetett a Bibliára való hivatkozással alátámasztani, elutasítottam. A Sola Scriptura volt a hivatkozási pont számomra.

A Sola Scriptura hitelvét sok olyan, korábbi protestáns kérdőjelezte meg, akik később katolikusok lettek, ezáltal elfogadták a katolicizmus tanításait. Amint a Sola Scriptura elutasításra kerül, úgy egyből meg is nyílik a tanbeli hozzáadások Pandóra szelencéje. Ahogy az egyik katolikus író kijelenti, „A Szentírás volt és maradt is az elsődleges, noha nem kizárólagos forrása a katolikus tanításoknak.” Ebből indul ki az egész ellentét katolikusok és protestánsok között. Amíg a protestánsok abban hisznek, hogy a Szentírás „kizárólagos” forrása a hitelveknek, addig a katolikusok elfogadják, hogy a Biblián kívüli hagyományok ugyanolyan tekintéllyel bírnak.

Scott és Kimberly Hahn, akik korábban protestánsok voltak, írtak egy könyvet, melynek első kiadásával felkeltették a figyelmet. A Hahn házaspár a katolikus álláspont mellett kiállva sikeres apologétává vált. Scott, egy korábbi presbiteriánus szolgáló, és felesége, úgy tekintenek a katolicizmus elfogadására, mint hazatérésre. Valójában ez a könyvük címe is: „Rome, Sweet Home: Our Journey to Catholicism.” (Róma, édes otthon: Utazásunk a katolicizmus felé). Bár sok dolog van, amit írhatnék ezzel a könyvvel kapcsolatban, a célom az, hogy a lényegre koncentráljak – a Sola Scriptura tanítására.

Eléggé összezavarodtam, amikor elolvastam a Rome Sweet Home könyvet. Hihetetlen számomra, hogy milyen gyengén érvelnek Hahnék a katolikus tanítások mellett. Például Kimberly elmesél egy történetet arról, hogy eleinte mennyire megkérdőjelezte a rózsafüzér mondását, az „Üdvözlégy Mária” megerőltető mondogatását és más kötött imákét. Mindig is azt gondolta, hogy ez a gyakorlat „felesleges szószaporítás” (Mt 6:7). Miután beszélgetett egy apácával, Kimberly belátta e gondolkodásának hibásságát. Ez az apáca azt mondta Kimberlynek, hogy amikor imádkozunk, olyanok vagyunk, mint a gyermekek. Amikor a gyermekem még csak beszélni tanul, elnézem neki, hogy ugyanazt a dolgot ismételgeti újra és újra, de persze nem túl sokáig.

A Biblia azt tanítja, hogy „növekedjetek az üdvösségre” (1 Pt 2:2, Ef 4:15). Figyeld meg azokat a verseket, amik az érettségről beszélnek:

„Aki ugyanis tejen él, járatlan az igazság igéjében, mivel kiskorú. A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek tapasztalatuk folytán gyakorlottak az érzékeik a jó és a rossz megkülönböztetésére.” (Zsid 5, 13-14)

„Ezért elhagyva a Krisztusról szóló elemi tanítást, térjünk rá a nagykorúaknak szóló tanításra. Ne kezdjük újra lerakni az alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenbe vetett hitnek,” (Zsid 6,1)

„Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat.” (1Kor 13:11)

Ha Isten gyermekei vagyunk, nem arra kaptunk bátorítást, hogy úgy viselkedjünk, mint a gyerekek. Különben is, miért imádkozzuk az „Üdvözlégy Máriát” a nem-bibliai és nem-biblikus „Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján” sorral együtt? Ha ragaszkodsz ahhoz, hogy kötött imádságot mondj újra és újra, miért nem azzal az imával teszed ezt, amit Jézus tanított a tanítványainak? Miért nem a Miatyánkot mondod? Amikor a tanítványok megkérték Jézust, hogy tanítsa őket imádkozni, nem az „Üdvözlégy Máriára” tanította őket.

Semmilyen bibliai igazolást nem találunk a rózsafüzér imádkozására. Ez persze nem jelent problémát a katolikusok számára, mivel ott van nekik a szenthagyományuk. Itt pedig felmerül a valódi kérdés, hogy a Sola Scriptura elvét tanítja-e a Biblia. Ténylegesen benne van-e a Bibliában az, hogy a Szentírás az egyedüli mérce a hitre és üdvösségre nézve?

Az egyik dolog, ami Scott Hahn-ban kétségeket ébresztett a római katolikus tanítással kapcsolatban, egy diák kérdése volt a Sola Scripturáról. Scott így meséli el ezt a szembesítést:

“Hahn professzor úr, ön megmutatta nekünk, hogy a Sola Fide nem biblikus, és hogy hogyan téved a reformáció ezen jelmondata, amikor Pál apostol értelmezéséről van szó. Mint tudja, a reformáció másik jelmondata a Sola Scriptura volt: egyedül a Biblia a tekintélyünk, nem pedig a pápa, az egyházi zsinatok vagy a hagyomány. Professzor úr, hol tanítja a Biblia, hogy “egyedül a Szentírás” a tekintélyünk?”

És hogy mi volt Scott válasza erre? „Ránéztem a diákomra és kivert a víz.” Leírja, hogy „korábban még nem találkoztam ezzel a kérdéssel.” Ez a találkozás sokkolta Scottot. Leírja, hogy „egész héten a kérdést tanulmányozta”, és „mégsem jutott sehová.” Ezután „felhívta Amerika két legjobb teológusát és pár korábbi tanárát.” Elismerem, ha olyan válaszokat kapnék, mint amilyeneket Scott kapott a nevüken nem nevezett „ország két legjobb teológusától”, én is feladnám a Sola Scriptura tanítását.

Ami számomra különös, az az, hogy egy olyan magasan képzett tudósnak, mint Scottnak, szüksége volt ezekre a telefonhívásokra. A Sola Scriptura kimutatása a Szentírásból nem túl nehéz. Jézus a Bibliára hivatkozott, hogy elhárítsa a Sátán érveit. A Bibliát idézte, nem a Biblián kívüli hagyományokat (Mt 4:1-10 és Lk 4:1-12). Ugyanez elmondható akkor is, amikor a vallási vezetőkkel vitázott. Megkérdezte tőlük: „Sohasem olvastátok az Írásokban?” (Mt 21:42). Semmiféle egyházi, papi vagy hagyományi tekintélyre nem hivatkozik (Mk 7:1-13).

 A feltámadást nem valló szadduceusok azt gondolták, megfoghatják Jézust egy olyan kérdéssel, amire úgy tűnik, nincs logikus vagy Bibliából levezethető válasz. Jézus, az Istenség minden előjogával rendelkezve, természetesen megtehette volna, hogy egy olyan válasszal jöjjön, ami bár nem hivatkozik a Szentírásra, mégis legitim és kielégítő. De mégsem ezt tette. Ehelyett azt mondta nekik: „Tévelyegtek, mivel nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát.” (Mt 22:29). Annak lehetünk itt a tanúi, hogy Jézus elutasítja az egyházi véleményt – amit a szadduceusok vallottak – a Sola Scriptura javára.

Kire hivatkozik Ábrahám a gazdag és Lázár történetében? A hagyományra mutat rá? Nem. Az egyházi tekintélyre? Nem. Valamelyik szentre? (Ábrahám ebben az esetben magára is hivatkozhatott volna.) Nem. Ábrahám így válaszol: „Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassanak azokra!” (Lk 16:19). A gazdag persze nem elégedett meg ezzel a válasszal. „Nem úgy, atyám, Ábrahám, hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, akkor megtérnek.” (16:30). Egy csoda bizonyosan meggyőzné a testvéreimet! Ábrahám válasza azonban a Szentírásra hivatkozik: „Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül.” (16:31).

Az emmausi úton Jézus tanítása szintén egy érv, amikor elmagyarázza halálát és feltámadását: „És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.” (Lk 24:27). Nem esik szó a hagyományról. Ha örök életet szeretnél, merre indulnál, hogy megkeresd? A Biblia azt mondja: „Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot,” (Jn 5:39).

A farizeusok, akik hírhedtek voltak arról, hogy a saját „hagyományaikkal” eltorzították Isten Igéjét, képesek voltak igazságot beszélni, amennyiben ragaszkodtak a Sola Scripturához. Amikor az „írástudók és farizeusok” „Mózes székében” ülnek, abban az esetben hűek a Szentírás tanításában és „tegyétek meg és tartsátok meg, amit mondanak nektek” (Mt 23:2-3). Amikor Pál a zsidókkal „vitázott”, milyen kinyilatkoztatási alapot használt? „Pál pedig szokása szerint bement hozzájuk, és három szombaton is vitába szállt velük az Írások alapján.” (ApCsel 17:2). Pál, akinek apostoli tekintélye volt (Róm 1:1; 11:13; 1Kor 9:1; Gal 1:1), nem feddte meg a béreai keresztényeket, amiért azok „napról napra kutatták az Írásokat, hogy igaz-e, amit Pál mond.” (ApCsel 17:11). Figyeljük meg, hogy a béreaiak Pálhoz hasonlóan értékelték a tanítást a Szentírás alapján.

Pál rendszeresen a Sola Scriptura elvének megfelelően érvelt: „De mit mond az Írás?” (Róm 4:3). A római katolikus tanítás hozzáadná ezt is: „és a katolikus tanítás, ami a magisztérium által lett kifejtve?” Pál „szembeszállt” Péterrel, a vélt első pápával egy tanbeli kérdés miatt (Gal 2:11), bemutatva ezzel azt, hogy „az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által.” (Gal 2:16)

Amikor az egyházi vezetők Jeruzsálemben találkoztak, hogy teológiai kérdéseket vitassanak meg, újra azt látjuk, hogy a Szentírásra hivatkoznak. Az ő elhatározásuknak „egyeznie” kellett a „próféták szavaival” (ApCsel 15:15). Az egész ApCsel tele van a Sola Scripturára való hivatkozással: Júdás utódjának kijelölésekor (1:20); Pünkösd jeleinek magyarázatakor (2:14-21); Jézus feltámadásának bizonyításakor (2:30-36); Jézus szenvedéseinek elmagyarázásakor (3:18); István védőbeszédében (7), Fülöp találkozásakor az etióppal, amikor elmagyarázza neki a Megváltó szenvedéseit (8:32-35). „Fülöp beszélni kezdett, és az Írásnak ebből a helyéből [Ézsaiás 53] kiindulva hirdette neki Jézust. (ApCsel 8:35). Az egész ApCselben végig a Szentírásra hivatkoznak (10:43; 13:27; 18:4-5; 24:14; 26:22-23, 27; 28:23), nem pedig a Biblián kívüli hagyományokra.

De mi a helyzet azokkal a versekkel, amelyek a hagyomány érvényességét tárgyalják? Ezek problémát jelentettek Hahnék számára, különösen a 2Thesszalonika 2:15: “Ezért tehát, testvéreim, álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok”. Egyetlen egyházi tanácsot sem hívtak össze, hogy ezeknek az ószövetségi könyveknek a jóváhagyását adja. Az ószövetségi kánon – a Szentírás – nem az ószövetségi egyház terméke volt. “Az egyháznak nincs felhatalmazása arra, hogy Isten Igéjét irányítsa, megalkossa vagy meghatározza. Inkább a kánon irányítja, teremti és határozza meg Krisztus egyházát”.

Amint az emberek kezében ott volt a teljes, írott kinyilatkoztatás, mindig erre hivatkoztak, mint Szentírásra. A Szentírás plusz hagyomány elve nem létezett. Sőt, Jézus elítéli a farizeusokat és írástudókat azért, mert azok azt gondolták, hogy a vallásos hagyományok egyenlők a Szentírással (Mk 7:1-16). A római katolikus válasz erre azonban önellentmondásos: „Jézus nem ítélt el minden hagyományt: csak azokat a hagyományokat ítélte el, legyen az akár hitelv, akár gyakorlat, ami hibás volt és aláásta a keresztyén igazságokat.” Pontosan. Hogyan lehet meghatározni, hogy melyik tradíció „téves tradíció”? Sola Scriptura! A katolikus egyház fenntartja azt, hogy a hivatkozási alapnak muszáj az Egyházon állni, ami a Szentíráson és a saját hagyományaikon alapszik. De ez felveti a kérdést: Hogyan tudja bárki is megállapítani, hogy melyik hagyomány téves, ha a katolikus egyház abból indul ki, hogy a Szentírás és a hagyomány a katolikus egyház által meghatározott módon mérvadó? Ki értelmezi azokat, akik magukat értelmezőknek tartják?

De nem maga az Újszövetség igazolja a hagyomány felhasználását (2Thessz 2:15; 3:6)? Az újszövetségi hagyomány az a szóbeli tanítás, amit Jézus adott át az apostoloknak és a különleges kijelentés, amit az Újszövetség írói kaptak. Ezért írja ezt Pál:

„Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké. Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam: hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és feltámadt a harmadik napon az Írások szerint,” (1Kor 15:1-4).

Amint az ószövetségi kánon lezárult, erre a kánonra hivatkoztak Szentírásként (2Tim 3:16-17). Ugyanez igaz az újszövetségi kánon kialakulására is. Miután Kr. u. 70-ben az Ószövetség rendjének teljesen vége lett, a kánon lezárult. Az összes újszövetségi könyv Jeruzsálem Kr. u. 70-ben bekövetkezett pusztulása előtt íródott. Mindaz, amiről Isten akarta, hogy egyháza tudjon „hitről és életről”, az megtalálható a Szentírásban, az ó- és újszövetségi kinyilatkoztatásban. Ez az a lencse, amelyen keresztül látjuk és megértjük magunkat és a világot. A Westminsteri Hitvallás ezt így fogalmazza meg:

10. „A legfelsőbb döntőbíró, aki által a vallásos vitákat tisztázni, a zsinatok döntéseit, az ókori írók véleményeit, az emberek tanításait, személyes kijelentéseket vizsgálni kell, nem lehet más, csak a Szentírás által* szóló Szent Lélek. Az Ő döntésével kell megelégednünk.

*: Mt 22:29,31; Ef 2:20; ApCsel 28:25” (1:10)

„A zsinatok vagy tanácsok ne foglalkozzanak semmi mással, és ne vonjanak le következtetéseket csak olyan kérdésekben, amelyek az egyházra vonatkoznak. Ne avatkozzanak bele a polgári ügyekbe, kivéve rendkívüli eseteket: alázatos kérelmek formájában, vagy tanácsként, vagy lelkiismereti okokból, ha őket erre kérik a világi hatóságok.*

*: Lk 12:13,14; Jn 18:36 (31:4)”

Bármilyen “hagyomány”, amelyet az egyház a kánon lezárása után alakít ki, még akkor is, ha az olyan tanításokban van megfogalmazva, mint a Westminsteri Hitvallás, nem kinyilatkoztatás. A tekintélye semmiképpen sem egyenlő a Bibliával. Minden hitvallás megváltoztatható a Szentírásra való hivatkozás alapján. Ez különösen igaz az eszkatológiára, amiről a hitvallások nagyon keveset mondanak, és még kevesebbet (semmit) arról, hogyan jutottak az eszkatológiával kapcsolatos tanbeli következtetéseikre.

A Sola Scriptura tagadása a római katolicizmus alapvető tévedése és fő kényelmük is ebből fakad. Az egyházi tisztségviselők a semmiből kreálhatnak tanokat, és követelhetik azok betartását. Lásd Luther Márton 95 tézisét.

Egyesek azzal érvelnek, hogy a Sola Scriptura nem válhat Solo Scripturává, ami azt jelentené, hogy „ez az én Bibliám és ez az én értelmezésem”, függetlenül attól, hogy mit mondanak a hitvallások, a felekezetek és a tudósok. Persze, az is igaz, hogy bár ezek útmutatók, de nem maga a Szentírás. Néha ezeket az útmutatókat talán finomítani kell. Ez történt a 325-ös nikaiai hitvallással 381-ben. A Westminsteri Dokumentumok kijelentették, hogy a pápa az antikrisztus és a törvénytelenség embere. Bár ez a hit a reformátorok uralkodó álláspontja volt, a Hitvallást később felülvizsgálták.

James White hasznos megfigyelést tesz The Roman Catholic Controversy című könyvében:

„Bár egyesek számára ez a kijelentés meglepően hathat, a mai keresztény tudósok sok tekintetben közelebb állnak az apostolok eredeti írásaihoz, mint azok, akik csak tőlük két évszázaddal később éltek. Miért van ez így? Először is, nemcsak a teljes Bibliához, hanem számos olyan korabeli világi íráshoz is könnyen hozzáférhetünk, amelyek fontos történelmi, kulturális vagy nyelvészeti információkkal szolgálnak. A Biblia eredeti nyelven áll rendelkezésünkre (a korai egyházatyák túlnyomó többsége például nem tudott héberül és görögül is olvasni, és a nyugati egyházban sokan egyiket sem tudták!), valamint számos kiváló fordítás áll rendelkezésünkre. A korábbi nemzedékek hatalmas mennyiségű írásához is hozzáférünk. Olyan emberek munkáit olvashatjuk, mint Spurgeon, Warfield, Hodge vagy Machen, és olyan meglátásokat meríthetünk Isten e nagyszerű embereitől, amelyek a korábbi években nem voltak elérhetőek. Bár egy, a hatodik században élő személy kronológiailag közelebb lehetett Pál korához, közel sem lett volna annyi lehetősége Pál írásait tanulmányozni, mint nekünk ma. Tanulmányainkba bevonhatjuk azoknak a városoknak a történelmi hátterét, amelyekhez Pál írt; leveleit eredeti görög nyelven olvashatjuk. Ma már leülhetünk egy számítógép elé, és egy egérkattintással láthatod a Rómaiakhoz írt levélben szereplő összes aorisztikus passzív participiumot (18 van)! Ezek az előnyök lehetővé teszik számunkra, hogy sokkal biblikusabbak legyünk tanításunkban és tanításunkban.”

Felmerülő érv még katolikusok részéről, hogy a Sola Scripturára való szűk fókuszálásból születnek a szekták. Tényleg igaz ez? A római katolikus egyház azért tudta népszerűsíteni az egyház által alkotott tanait, mert az emberek nem jutottak hozzá a Bibliához a saját nyelvükön. A Biblia kiadása az emberek nyelvén veszélyt jelentett az egyházi hierarchiára és az emberek feletti ellenőrzésére. A bibliafordítókat üldözték, William Tyndale-t pedig máglyán égették meg azért, mert a Bibliát a saját nyelvén tette elérhetővé az emberek számára.

Jakab király gyűlölte a genfi Bibliát, különösen azokat a jegyzeteket, amelyek szerint a polgári uralkodóknak kötelességük követni Isten törvényeit, ezáltal korlátozva isteni joghatóságukat a polgári szférában. Például a 2Mózes 1:19-hez fűzött széljegyzet azt állította, hogy a zsidó bábák helyesen cselekedtek, amikor nem engedelmeskedtek az egyiptomi fáraó parancsának, hogy megöljék a zsidó csecsemőket.

Jakab király azzal érvelt, hogyha egy esetben legitim szembeszállni az uralkodóval, akkor ugyanúgy más esetekben is legitim. Ezért mondta Jakab király: „Még nem láttam egy jól angolra fordított Bibliát sem; de azt gondolom, hogy mind közül a genfi a legrosszabb.”

A mormonizmus szektája nemcsak a Bibliát használja, hanem olyan másodlagos tekintélyekkel is rendelkezik, mint a Mormon könyve, a Nagyértékű Gyöngy, a Tan és a Szövetségek, valamint a mormon vének parancsai. Jehova Tanúi azt állítják, hogy a a Bibliának hisznek, amennyiben azt helyesen fordítják le a meg nem nevezett fordítóik. Az Őrtorony Szervezet mondja meg a tagjainak, hogy mit kell hinniük, ők értelmezik a Bibliát helyettük. Az Új Világ Fordításuk azonban szavakat tesz hozzá, és hamis görög igeidőket kreálnak, mint például “a tökéletes határozatlan idő” a János 8:58-ban, hogy a rendszerük működjön.

Ezenkívül a James Wilson Emphatic Diaglottján alapuló házi fordításukban azt találjuk, hogy a János 1:1-ben szereplő görög “és az Ige Isten volt” kifejezést úgy fordítják, hogy “az Ige egy isten volt”.

A Kolossé 1:16-17 például így néz ki az Új Világ Fordításban:

„mert általa lett megteremtve minden más az égben és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, legyenek azok trónok vagy uralmak vagy kormányzatok vagy hatalmak. Minden más őáltala és őérte lett megteremtve. Ezenkívül ő már minden más előtt létezett, általa lett létrehozva minden más,”

A fordításuk tehát betoldja a „más” kifejezést. Az eredeti szövegből egyértelműen kiderül, hogy a versekben az áll, hogy Jézus teremtett “minden dolgot”. De mivel a JW-k szerint Jézus egy teremtett lény, ezért hozzáteszik a “más” szót, hogy Jézus teremtett lényként való értelmezése következetes maradjon.

Véleményem szerint nincs olyan, hogy Solo Scriptura. Mindenki, aki vallja a Sola Scriptura elvét, megnézi a tudományosság hosszú történetét, tanulmányozza azt, és a Szentírást a Szentírással összehasonlítva sajátítja el mindazt, ami hasznos. Kommentárokat, lexikonokat, tudományos folyóiratcikkeket, hitvallásokat és minden mást, ami elérhető, felhasználnak. Ezért minden évben új könyvek és cikkek jelennek meg, amelyek Isten háromságos természetének bibliai védelmét, Jézus feltámadásának történetiségét, a Bibliát mint “Isten által lehelt” kinyilatkoztatást, a Sola Scriptura, a megigazulás, a teremtés és különösen az eszkatológia bibliai védelmét járják körül. Vegyük figyelembe, hogy a Jelenések könyvének – ami egy teljes könyv a Bibliában – legalább öt különböző értelmezése van. Míg az 1Thesszalonika 4:13-18-at leggyakrabban a “második eljövetelként” és általános feltámadásként értelmezik, a diszpenzacionalisták és mások azt állítják, hogy amit leírtak, az valami olyasmi, amit “az egyház elragadtatásának” neveznek, és öt különböző elragadtatási álláspont létezik! Lehetséges, hogy a Nikaiai Hitvallást megfogalmazó vallási vezetők nem értették meg, hogy a “visszajön” kifejezés valószínűleg arra utal, hogy Jézus eljön Jeruzsálem ellen ítéletet mondani, mielőtt az első századi nemzedék eltávozik (Mt 24:27, 30; Jak 5:7-9). A téma részletes tanulmányozását lásd a „Wars and Rumors of Wars” és a „Last Days Madness” című könyveimben. (DeMar részleges preterista álláspontot képvisel eszkatológiailag, mint általában a rekonstrukcionista teológusok – a szerk.) A keresztényeket nem szabad a pokolra küldeni azért, mert kérdéseket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy a Nikaiai Hitvallás szerzői mit értettek “eljövendő” alatt.

Forrás (az összes lábjegyzet is itt tekinthető meg): https://americanvision.org/posts/sola-scriptura-or-who-will-interpret-the-interpreters/